Tegnap este az izlandi krimiről - konkrétan Arnaldur Indriđason könyveiről - szóló beszélgetésen voltam, ahol viszonylag hamar sikerült felvennem azt a sötét-nyomasztós hangulatot, ami állítólag ezekben a könyvekben van (még nem olvastam: ez a hétvégét - illetve a szeredai 2x14 órás vonatutat gondoltam erre szánni, mindegy is). Így mikor hazafelé megláttam a '48-as emlékművet*, már csak azt vártam, mikor másznak elő az élőhalottak. A képen annyira nem látszik, de szemerkélt az eső, a térre vastag köd ereszkedett, ami mindent penészszinű derengéssel vont be, és a reflektorok forró üveglapjáról sűrű páracsóvák kanyarogtak felfelé. Brrrrr.
*Az ántivilágban az oszlopon Kossuth-címer volt (és alá csak annyi volt írva, hogy "Ifjuságunk emlékére"). Nekem az nagyon tetszett. A nagy átváltoztatási hullámból persze ez sem maradhatott ki: most csak úgy csillog-villog rajta a Szentkorona - ez nyilván sokkal jobban kifejezi a '48-as szellemiséget. Még nem nyomoztam ki, kinek is kéne gratulálnom ezügyben.
PS: Gyerekkoromban ez az emlékmű volt a szánkópálya. A képet alaposan szemügyre véve bárki felfedezheti azt a kb. méternyi lejtőt (bár a refik szinte teljesen kitakarják), ahol csúszkáltunk. És NEM szánalmas, oké?!
