Szombaton megnyertük az ezüstöt, vasárnap a mongol konyha örömeibe merültünk könyékig... de még így is állunk a lábunkon, itt vagyunk!!! :D
A döntő: bulíííí! Ünnepeltünk lilákkal, Szanival-Lacival*, a többi fehérváriakkal, ismerősökkel-idegenekkel, a csapattal, sör-páinka-pezsgő triangulummal. Sportbaráccság és Újpest forever!
Katt ide a pár képért, amit megintcsak mobillal lőttem. Olyanok is.
* Akik annyira szégyentelenül jófejek minden hokikedvelővel, hogy az néhány biztosítékot kivert Fehérváron. Hogy mik nem vannak!?
Két szívszorító felleg azért bekúszott: Palko kapust úgy éltették a volánosok, mintha szeptembertől már Fehérváron kezdene. Sziki mama pedig egy kedves, de nagyon aggasztó "Ha nem találkoznánk többet"-tel köszönt el... nem tom, segít-e bármit, hogy neki adtam az újpest sálam.
Az év hokisa nálam Tolnai: két év kihagyás után, meló mellett egy jól megérdemelt ezüst - ilyet azért kevesen tudnak. Szééép volt, Buksza! :)
A Vezér-beli mulackát sajnálhatja, aki kihagyta - főleg, mert elmesélni semmi erőm. Pedig kéne, mert erre a memóriára, ami nekem adva van, hosszútávon nem nagyon lehet bazírozni. (Baró: "na jó, beugrom egy narancsra". A szlovákok nem isznak sört!!! -de minket azért meghívtak rá. A rájátszási szakáll nagyon viszket. Strausz Ádám és a szivar nem jó barátok, Tolnai és a Tankcsapda viszont igen. És kicsit szűkös a hely a mosogatáshoz. Jóóóóóóóóó volt, nna!)
A mongol konyha pedig a vasárnap tanultak alapján leginkább húslevesfondüből áll - ami pompás móka (bár a sanda gyanu azért pislákol bennem, miszerint a dán közvetítés torzít némileg az autenticitáson), meg tejes teából, meg napjában 3000-szer megkevert kumiszból. Ez utóbbit nem választom kedvencemnek. De a levesfondü királyság! Mostpediglen akkor el lehet kezdeni gondolkodni azon, hogy milyen is a tipikus amerikai vacsi - ha a hamburger és a csilis bab ki van zárva. Ötlet?
