Szerencsére csak 19 km-ről volt szó, szóval még aznap véget is ért a kaland... nem mondhatnám, hogy nagy kenu-fan lennék.

Mindenféle papírok híján nem mertem levezetni Békéscsabára, így vonattal mentünk (ami két teljesárú jegy és egy IC vonatkozásában már éppen nem olcsóbb, mint kocsival), ahol rögvest az a vidám hír fogadott, hogy másnap kenu+kajak túrára megyünk, Békéstől Köröstarcsáig. Jelentős zavarban voltam, lévén eddigi életem során mindösszesen tán 1200 (folyam?)métert tettem meg ilyen alkalmatosságon; de szerencsére megint engedtem a tömeg nyomásának - és mint legtöbbször, megint jól jártam :)

Fantasztikus idő: napsütés - de nem izzasztó meleg, enyhe szellő; kellemesen kanyargó, és az árvízre készülve megnyitott zsilipek miatt haladós Kettős-Körös; két, torpedózásra állandóan kész, villámgyors kajak; két kellemes tempót diktáló túrakenu a megfontoltabban haladóknak és egy madár, aki végigkísért minket az egész távon. Jó nagy madár. A fesztávja kb. 70 cm, szürke, és ha nem lenne viszonylag rövid nyaka meg lába, valamiféle gémnek mondtuk volna. Így totál passz, az utóbb fellapozott Búvár-sorozatú madaras zsebkönyv sem segített (mondjuk abban kedvencemet, a kárókatonát se tudtam felismerni, szóval nem mondhatni, hogy szakavatott ornitológus lennék). Rőtvadat (konkretice szarvast) is láttunk, Füge legnagyobb örömére. Jól bújt, de mi mégis kiszúrtuk!!! Szóval pompás kaland volt, nem is borultunk (pedig Dezsi és Füge még egy menetközbeni járműváltást is megejtett, amitől elinte igencsak be voltam khm meg voltam ijedve).

19 folyam km/3 óra... a rutintalan billegésünkkel-kanyargásunkkal együtt is kellemes adag, bár alkarilag akkor úgy éreztem, Popeye-t, de tán még magát Barót is lenyomnám szkanderben. (Pl. ezért is nem nagyon ment a gépelés a hétvégén...)

Ezen kívül csak ettünk-ettünk egész Húsvétkor, eleinte anyu finomságait (pl. a tolvajlás feletti búfelejtőül berendelt francia tojáslevest), hétfőn pedig szokás szerint Mártiéknál a pizzákat. A mágikus körtés-magos helyett nekem legjobban a spenótos-pisztáciás-mazsolás jött be.

Erikáéknál a fiúk ácsoltak egy új komposztot - a maga rusztikus nemében páratlan alkotást -, mi, lányok pedig megépítettünk egy kimondottan nett macskavécét. Hiába a helyszinen gyakran felcsendülő gúnykacaj: a betonkeménységű agyagos talajba belevésni a helyre kis téglakeretet kifejezetten nagy - még a kenutúrán edzett karoknak is megerőltető - feladat volt.

Aztán már haza is értünk - nagy megnyugvással konstatáltuk, hogy ezen a hétvégén elkerültek minket a betörők -, és lám: virágba borult cseresznyefa és tulipánok vártak minket; sőt, a múlt héten vetett sóska, petrezselyem, oregánó is előbújt a magaságyásban.

Most meg már back to work, illetve holnap hajnalban megyek az okmányiroda elé posztolni, hátha sikerül elég korán odaérnem, hogy személyicsinálós sorszámot húzhassak... wish me luck!

Kár-kár-kár, hogy a lentebb részletezett okokból kifolyólag erről a hétvégéről vagy a pompázatos kertünkről fényképeket most nem tudok feltölteni.